Kitartok a torna előtti jóslatom mellett, és azt várom, hogy Brazília nyeri meg a Konföderációs Kupát.
Ha már a torna elején azt mondtam, Brazília nyeri meg a Konföderációs Kupát, az utolsó meccsre nem másítom meg a véleményemet. És nem csak azért, mert gerinc is van a világon. Hanem azért is, mert Brazília eddig talán meggyőzőbb volt. A selecao négy győzelemmel érte el a finálét (és mindig rúgott legalább két gólt), a spanyolok három győzelem mellett egy döntetlent is kénytelenek voltak elkönyvelni, ráadásul azt 120 perces csatában az elődöntőben, így az amúgy is egy nappal rövidebb pihenőjük még kurtább lett.
Persze nem felejtjük, hogy a spanyol válogatott 2008 óta két Eb-t és egy vb-t nyert, a keret csak apránként változott, de Brazília most otthon játszik és fejben erősnek tűnik. Elég csak arra utalnom, hogy az elődöntőben pár perccel a lefújás előtt szerezte meg a győztes gólt Uruguay ellen, egy olyan mérkőzésen, amely kísértetiesen emlékeztetett az 1950-es vb-arany sorsát eldöntő meccsre. Ezt csak azért hozom fel, mert a találkozó előtt rengeteget cikkeztek arról az ütközetről, és bizony Uruguay most is hátrányból állt fel, most is nyerhetett volna, de a bevillanó emlékképek elrettentő hatása helyett a selecao valahonnan erőt merített, és nyert. De ha már történelmi mélységekbe merültem, hadd jegyezzem meg, hogy Spanyolország tétmérkőzésen mindössze egyszer verte meg Brazíliát, még az 1934-es világbajnokságon 3–1-re.
Most persze újkori gladiátorok lesznek a pályán – jelen állás szerint úgy csapatnyi barcelonaival a fedélzeten. A braziloknál ketten (Daniel Alves és Neymart is ide veszem),a spanyoloknál heten (Piqué, Jordi Alba, Xavi, Busquets, Iniesta, Pedro, Fabregas), ami nem rossz ajánlólevél az FCB marketingesei számára. Mindkét csapat hosszú ideje veretlen, a selecao sorozata 10-es (6 győzelem – ebből az utóbbi öt sorozatban –, 4 döntetlen), a spanyoloké pedig 26-os (20 győzelem, 6 döntetlen, ha a rendes játékidőt tekintem). A biztonság kedvéért az 1,85-szeres szorzójú brazil tornagyőzelmet ajánlom elsősorban, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a selecao lesz az első, amely másfél év (Anglia, 1–0) után az első lesz, amely a rendes játékidőben csapást mér Spanyolországra. Ez azért már combosabb 2,5-szeres szorzót érne.
Utolsó kommentek