Nagyon jó eséllyel kecsegtet a bosnyák-görög vb-selejtező hazai kimenetele. Rizikós, hiszen mindkét válogatott veretlenül áll a vb-selejtező G csoportjának élén, de a fanatikus hazai közönség, és az egyre erősebb hazai válogatott miatt is bosnyák győzelemre voksolnék.
Elképesztő fejlődésen ment keresztül a bosnyák futballválogatott, öt év alatt majdnem 40 helyet javított a világranglistán és a földkerekség 23. válogatottjának lenni komoly konfortérzetet ad. Manapság a topligák legerősebb futballklubjainak keresett játékosai a bosnyákok, elég csak Miralem Pjanicsra (Roma), vagy Edin Dzekora (Manchester City) gondolni.
A csapat mostanában szárnyal, hét meccse egyszer sem kapott ki, de a görögök is jó erőben vannak, akik a felkészülést egy írek elleni győzelemmel és Svájc elleni döntetlennel abszolválták. Ha innen nézem, a döntetlen talán reálisabb végeredmény lenne. Annak tükrében meg főleg, hogy a két válogatott 2011-es és 2012-es randevúján az elmaradt gólok miatt bosszankodott a nagyérdemű. A bosnyák-siker mellett azért török mégis lándzsát, mivel a balkáni futballválogatott az eddigi hat meccs egyikén sem tudta legyőzni a görögöt, így olyan történelmi tett lenne a siker, mint Kulin báné volt a 12. században, aki először alakított ki stabil bosnyák államot a térségben.
Utolsó kommentek