Svédországban pénteken elkezdődik a jégkorong-világbajnokság, amelyen a „háromkoronások” szeretnék megtörni a rendezőt 1986 óta sújtó átkot, és végre otthon tartanák az aranyérmet. 3,75-ös szorzóért nem is lenne rossz…
Svédország (és Finnország) rendezheti a 2013-as jégkorong-világbajnokságot, ez jó hír a „háromkoronásoknak”. 1986 óta viszont senki sem nyerte meg hazai jégen a vb-aranyat, márpedig a finálét a Globe Arenában rendezik meg – ez meg a rossz hír. Akkor a Szovjetunió győzött, azóta viszont legfeljebb ezüst jutott az aktuális házigazdának.
Hogy most a svédek megtörik a rossz szériát, nehéz megmondani. Nyilvánvaló, hogy a világbajnok a nagy hetesből (Kanada, USA, Oroszország, Svédország, Finnország, Csehország, Szlovákia) kerül ki, de azért a svédeknek jelentősen javulniuk kell a tavalyi negyeddöntős búcsú után, ha oda akarnak érni a csúcsra. Pär Marts szövetségi kapitány 2012-t bemelegítésnek szánta, most pedig időben értesítette a keret derékhadát, hogy minden körülmények között számít rá a vb-n. Az otthon és a KHL-ben játszók már februárban tudták, kerettagok lesznek vagy sem. Az NHL meg lutri. Marts nem tagadja, hogy figyeli a playoffot, és adott esetben szívesen lecsap Henrik Zetterbergre vagy Erik Karlssonra (bár a Detroit és az Ottawa is már elvette riválisa pályaelőnyét a rájátszásban), de azért alapvetően a mostani derékhaddal hatja végre a küldetést.
Amelyben van azért néhány extra. A kapus Jakob Markström például 198 centisen dolgozik majd a gólvonal előtt, ráadásul a három kapus (Markström, Enroth, Gustafsson) átlagéletkora 23 alatt van! A védelemben az egy évtizede az NHL-ben szereplő Henrik Tallinder és a 24 éves Erik Gustafsson is először játszhat világbajnokságon. Elöl viszont nagyon „széles” lesz a svéd együttes, jön a legutóbbi vb svéd házi pontkirálya, Loui Eriksson, valamint a hipertehetség Gabriel Landeskog, továbbá Joel Lundqvist, Fredrik Pettersson és Niklas Persson. A rajton (1,15-ös szorzóért) a Svájc elleni győzelmet szinte biztosra veszem, de 3,75-ért talán a végső győzelmet is meg lehet kockáztatni. Ennél csak Oroszországnak (3,20) és Kanadának (3,50) alacsonyabb az oddsa.
Utolsó kommentek