A Debrecen győzelmével zárulhat a magyar élvonal nyitó fordulója, mi több, a Lokitól még a többgólos siker sem elképzelhetetlen a Kaposvárral szemben.
Egyetlen magyar csapatként a Debrecen tudott pontot szerezni a magyar csapatok közül az európai kupaküzdelmek selejtezőinek második fordulójában (az első mérkőzésen játszott 2–2 a norvég Strömsgodset otthonában), de azért neki is van bőven mit jóvátennie a hazai 0–3 miatt. Ez a jóvátétel a Kaposvár ellen kezdődhet meg – az esélyesség teljes tudatában. A bet365.com oldal is csak 1,33-as szorzóra taksálja a Loki sikerét, szerintem ez meg is lesz, sőt, talán még az 1,8-as oddsszal kínált, legalább kétgólos sikerre is van remény.
A Debrecen kerete alaposan átalakult a nyáron, a távozókból és az érkezőkből is egy-egy komplett csapatot lehetne kiállítani, de amíg a „mínusz” részen csak Coulibaly a fontos ember, addig a „bevételi oldalról” többen (Brkovics, Bud, Lázár, Morozov, Zsidai) is azonnal a kezdőben találhatják magukat. A Rákóczinál „darabra” kisebb volt a felfordulás, viszont a hagyományoknak megfelelően csak kulcsemberek (Hajdúch, Hegedűs, Safaric, Petrazzi) távoztak, az érkezők tudásáról meg csak a szezon közben lehet majd meggyőződni. Bár Prukner mester ritkán szokott mellényúlni, de azért a csapatépítéshez neki is időre van szüksége.
És amit szintén nem szabad elfeledni: a sorozatban tizedik élvonalbeli idényét kezdő Kaposvár az előző kilenc alkalommal rendre kikapott a Hajdúságban, és az utóbbi hat vereségéből öt is minimum kétgólos volt. A Debrecen egy kivételtől mindig legalább két gólig jutott, ötször nem adta alább háromnál.
Utolsó kommentek