Más-más úton, de hét forduló alatt a Pécs és a Pápa is 10 pontig jutott a magyar bajnokságban, szerintem pénteken erről a Pécs tud elmozdulni, a bet365.com oldalon 1,57-szeres szorzóhoz segítve ezzel a rá fogadókat.
Ellentétes utat járt be a magyar bajnokság eddig lejátszott hét fordulójában a Pécs és a Pápa. Előbbi három vereség után szerzett 10 pontot (és a legutóbbi öt tétmeccsét megnyerte), utóbbi pedig az első négy körben gyűjtött 10 pontot követően szaladt bele három pofonba. Azt gondolom, az eltérő „életpályák” közötti különbség még nagyobb lesz, és a hazai győzelem nem mellékesen még 1,57-szeres szorzót is hoz a Pécsben bízóknak.
A Pécs az előző két hazai bajnokiján a legutóbbi két magyar bajnokkal találkozott, előbb a címvédő Győrrel 1–1-et játszott, majd megverte a 2012-es bajnok, jelenlegi listavezető Debrecent 2–1-re. Ráadásul a mecsekaljaiaknak a hazai mérlegük hibátlan a Pápával szemben, az élvonalban négyből négyet nyertek ellenük, 11–2-es gólkülönbség mellett. Mi több, az előző szezonban egyetlen olyan gárda volt, amelyet a Pécs oda-vissza megvert, ez történetesen a pénteki rivális volt. A PMFC futballistái összességében is jó formában vannak, az egyik internetes portálon például hárman (Mohl, Uzoma, Márkvárt) is bekerültek a forduló válogatottjába.
A Pápánál van gond elég, nem elég, hogy a védelmen jelentős sérüléshullám söpört végig, Tóth Bálint vezetőedző helyzetét az is nehezíti, hogy nincs, aki gólt szerezzen. A legutóbbi három bajnokiból kettő gólképtelen volt a Pápa, ami nem túl jó előjel egy pécsi vendégszereplés előtt…
Utolsó kommentek