Az Atlético Madrid 1,95-ös szorzóért megverheti a Chelsea-t a Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonásán.
A spanyol és az angol bajnokság legjobb védelme találkozik egymással a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így az Atlético Madrid-Chelsea összecsapásra az „under 2,5-es” tippet simán be lehetne írni 1,53-as szorzóért, én azonban inkább az 1,95-ös szorzóval kecsegtető hazai győzelmet ajánlom.
Az Atlético Madrid ebben a szezonban mindössze egyszer veszített a Vicente Calderónban (a Real nyert itt kupameccsen 2-0-ra), emellett 23 győzelme és 4 döntetlenje van a saját arénájában. Az utóbbi hat tétmeccsét zsinórban nyerte itt (az előző ötöt kapott gól nélkül), úgy általában pedig négyes győzelmi, illetve 12-es veretlenségi (10 győzelem, 2 döntetlen) sorozattal várja a Chelsea-t. Amely nem mondhatja el magáról, hogy jól sikerült volna a főpróbája, hiszen a Premier League sereghajtójától, a Sunderlandtól kapott ki otthon, és ezzel nagyon messzire került a bajnoki címtől.
Emellett nehezíti a „kékek” helyzetét, hogy Eto’o sérülés miatt biztosan nem játszhat (lesz abban némi pikantéria, hogy alighanem Fernando Torres kezd majd, aki az Atléticónál nevelkedett), Cech a betegsége után hétfőn edzett először, Hazard játéka csak közvetlenül a kezdő sípszó előtt dől el. Eközben az Atlético, úgy tűnik, tökéletesen berendezkedett a kétfrontos harcra…
Utolsó kommentek