Az Atlético Madridnak járó maximális tisztelet mellett azt mondom, a Real Madrid 2,15-ös szorzóért megveri az újdonsült spanyol bajnokot a Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjében.
A történelem legnagyobb lisszaboni derbije jön – két spanyol csapat előadásában. Talán így is fel lehetne vezetni a Real Madrid-Atlético Madrid Bajnokok Ligája-döntőt. Amelyen szerintem a Real Madrid még a rendes játékidőben városi riválisa fölé kerekedik, amiért 2,15-ös szorzó jár a bet365.com oldalon.
Persze azzal illik és kell kezdeni, hogy megemelem a kalapom az Atlético Madrid egész szezonban nyújtott produkciója előtt. Az, hogy a bajnokságban megelőzték a két óriást, mindennél többet mond róluk. Ugyanakkor úgy érzem, ezt a BL-döntőt már nem nyerhetik meg. Egyrészt a szezon végén már nem hozták olyan magabiztosan az eredményeket, mint addig (az utolsó három bajnokin nyeretlenek maradtak), másrészt pedig Diego Costa és Arda Turan hiánya túl nagy hátrány. Diego Simeone igyekezett elbagatellizálni ezt, de szerintem – még ha őt maximálisan is tisztelem és kedvelem – ez már nem lesz olyan egyszerű, mint volt Barcelonában.
A Real Madrid viszont erre az egy sorozatra tette fel az egész idényét. A tizedik, a décima volt a fő motivációs erő, ennek jegyében teltek a napok, és most ott állnak az álmok kapuja előtt. Pepe ugyan sérülés miatt nem játszhat, de ezzel legfeljebb a piros lap veszélye csökken, mert nálam Varane egyenértékű csere. A középpályán már nagyobb gondnak érzem Xabi Alonso eltiltását, mert azért Illaramendi önbizalmának csökkenéséért sokat „tett” ez az évad. Arra is kíváncsi vagyok, vajon Ancelotti bevállalja a BBC csatába küldését vagy Benzemát (mondjuk Isco javára) a kispadra ülteti. A spanyol lapok megosztottak ebben a kérdésben, abban viszont egyetértenek, hogy Cristiano Ronaldo legyen bármilyen állapotban, játszik. Ez pedig fontos lehet, hiszen vele nem nagyon tudtak eddig mit kezdeni az Atlético védői. CR7 13 alkalommal játszott az Atlético ellen, és 12 gólnál jár. 2,2-szeres szorzót ér, ha ő kapuba talál. Esetleg ezt is érdemes megkockáztatni.
Utolsó kommentek