Nem foglalkozom a mendemondákkal, és „megküldöm” a Nationalelf 1,62-es szorzót érő győzelmét az Egyesült Államok-Németország vb-csoportmérkőzésre.
Kedvelem a német válogatottat, nem tagadom, ezért is óriási dilemma, hogy mit tippeljek az Egyesült Államok elleni mérkőzésére. A józan ész döntetlent mondat velem 3,3-szeres szorzóért, hiszen azzal mindkét csapat révbe érne, függetlenül a Portugália-Ghána találkozó végeredményétől. Másrészt viszont azt gondolom, és ez az erősebb, hogy Németország a Ghána elleni játékkal letudta az utóbbi időben „kötelező” rossz csoportkörös meccsét, és 1,62-es szorzó ellenében megveri az egyelőre hozzá hasonlóan négypontos riválisát.
Tartom ezt akkori is, ha az amerikaiak lassan hagyományosnak mondható módon szervezett futballal rukkoltak ki eddig a világbajnokságon, csak ma már a látványosság is be-bekerül a repertoárjukba. Látszik, hogy Jürgen Klinsmann úgy január óta együtt dolgozhat a derékhaddal, a csapatjáték nagyon csiszoltnak tűnik, nekem eddig főleg a középről szélekre kitett labdák és az abból indított támadások tetszettek.
Ráadásul a német csapat pont a széleken fogható meg hátul, hiszen Löw négyvédős rendszerében két centerhalf játszik a vonal mellett (ahelyett, hogy, a született jobbhátvéd dacára védekező középpályássá faragott Lahm futkározna itt). Az első két meccsen kiderült, ha ők nagyon odafigyelnek, sima az út (Portugália 4-0), de ha kevés koncentrálnak, döcög a szekér (Ghána 2-2). Most szerintem figyelnek majd, aligha engedhetik meg maguknak, hogy lezakózzanak egykori szövetségi kapitányukkal szemben.
Utolsó kommentek